Látom ám a neten, hogy ötven éve rendezték meg az első Táncdalfesztivált Magyarországon! El is hűltem rögtön! Ötven éve????? Ilyen öreg lennék, mikor lélekben pont annyi vagyok (majdnem) mint akkor? Ami rajtam kívülről látszik az csak megtévesztése másoknak, meg a sors kicseszése velem! De túl lehet élni - nem fáj! Főkeg ha az ember öreglánya ilyen gazdag - emékekben...
Igen, bizony úgy volt az akkor, ahogy mások is mesélik, össznépi kultúrprogram volt a Táncdalfesztivál. Amikor adták az egész ország (nemcsak a fele) a szomszédék tévéje, meg a Keravill kirakataiba kirakott tévék előtt tolongott, hogy láthassa, hallhassa a fellépőket, Koncz Zsuzsát, Kovács Katit, Zalatnay Saroltát, Harangozó Terit, Zoránt, Aradszky Lacit a magyar beat együtteseket az Omegát, az Illést, a Metrót... Akik akkor és ott kaptak először óriási nyílvánosságot, s népszerűségük azóta is töretlen. A mai unokák éppúgy dúdolgatják az akkor slágerré lett dalokat, mint a nagymamájuk, annak idején és még ma is...
Nekem, akkori mezei tininek, legjobban Zalatnay Cini jött be. Olyanra vágattam a hajam, olyanra festettem a szemem, miniszoknyát is gyártottam és még hosszúszárú csizmát is sikerült beszereznem olcsón! az Alkalmi Áruházban. Igaz nem ezüst színű volt, mint a Cinié, de állítólag az övé sem volt igaziből ezüst színű csak egy gumicsizmát festett be kályhaezüsttel...
Így visszapillantva jókat derülök azon, amit akkor nem igen vettem még észre. A Táncdalfesztiválnak természetesen megadta a kultúrhatalom a stílusirányt, miszerint jó lenne, ha magyar népzenei motívumokkal komponálnák össze a beates számaikat. Az Illés együttes, Szörényi Leventével az élen profin össze is hozta így a győzelmet.
Persze ehhez nem lett volna elég a paszomány zsinóros Bocskai mente. Pedig igazán jól állt a fiúknak, különösen Bródynak, olyan helyesen esetlenül mozgott benne! ( vidáman mosolygok, miíg hallgatom!)
Az akkori Syrius együttes, amelyiknek Pápai Faragó László volt az énekese már nem bírta ki, hogy ne adjon egy jó kis fricskát a zsűrinek, a kultúrhatalomnak! Rántottak egyet a húrokon, aztán ment az umcsa-umcsa-umcsázás hangosan röhögésig! Most sem bírom ki vihogás nélkül!
A legszebb történet azonban Kovács Józsihoz, a csepeli munkás fiúhoz kapcsolódik, akiből a Táncdalfesztivál és Csepel munkás közössége nélkül egészen biztosan nem lett volna az, aki...
A jó hangú fiú elindult a dalversenyen, ám a zsűri az érzelmesre sikeredett, se nem beates, se nem magyaros, csak egyszerűen érzelmes, szerelmes dalt csúnyán lepontozta. Így Kovács Józsi a kieséses rendszerben működő vetélkedőnek végleg búcsút inthetett.
De a csepeliek ezt nem hagyták annyiban! Síppal, dobbal, nádihegedűvel, kereplőkkel, transzparensekkel az utcára vonultak - TÜNTETNI! Ez volt az egyetlen "ellenzéki" tüntetés a Kádár rendszerben! Ott volt egész Csepel, többen voltak az utcán, mint egy Fradi -Újpest meccs előtt!
Mit lehetett tenni a népakarat ellen? Így hát Kovács Józsi továbjutott... ésss! Eljutott egészen a bécsi Staatoperig, ahol Kovács József operaénekesként minden fellépésével hírdette: sokra képes a tehetséges magyar, ha akar!
Nyugodjék békében, éppúgy, mint a többiek is - Harangozó Teri és mások, akik akkor léptek a rivaldafényben, de ma már nincsenek köztünk, hogy együtt nosztalgiázhassunk az ötven évvel ezelőtti nem könnyű, de gyönyörű, perceken pillanatokon...
Valahogy így...
...